1.Rész. Ez most komoly?

Sziasztok! Hát ez a nap is eljött. Megírtam az első részt! Nagy nehezen. Ki SZENVEDTEM magamból.
Jó olvasást!;)

~Első rész~

Hétfő reggel. Legrosszabb nap. Még egy hét kezdődik. Még egy hét a lenéző pillantásokból, a verekedésekből, az utálattól. De ennek is vége lesz. Majd kezdődik minden újra és újra. Nem tudtam. Már nem tudtam elviselni. De muszáj, erősnek mutatom magam. És erős is vagyok. Eltudnám máshogy képzelni az életem. De nem megy. Mert tudom hogy már soha nem lesz úgy. Csak azt nem értem miért? Miért Én? Miért engem választottak ki, kiközösítettnek. Miért engem utálnia fél világnak?
Szó szerint gurultam ki az ágyból, mikor drágalátos bátyám berontott a szobámba azzal a mondattal hogy:
-Szedd ki az ágyból a hátsó feled és lódulj meg az iskolába. -mondtam flegmán majd megfordult saját tengere körül és kilódult a szobából becsapva maga mögött az ajtót-
-Köszi, jól vagyok! -dörmögtem orrom alatt, majd felkeltem és bementem saját magam részére kialakított fürdőmbe elvégeztem reggeli feladataimat majd felkaptam magamra egy szokásos egyszínű fekete nadrágot és egy szürke szegecselt mellényt alá egy szintén fekete pólót. Vállamra dobtam táskámat majd kiszáguldottam szobámból le a lépcsőn. Be a konyhába magamhoz vettem egy pirítóst és elindultam kifelé egy nagy levegőt kifújva, hogy senkivel nem találkoztam testvéreim közül.
-Mi van Picuri? -hallottam egy hangot hátam mögül majd félve megfordultam és  Austin-nal találtam magam szemben-
-Ömm..Jó-Jó Reggelt! -morogtam orrom alatt félve-
-Nyugi. Nem foglak bántani! -súgta fülembe majd elment-
Most mi van? Talán....Tuti NEM! -gondoltam bele az előbb történtekbe. Majd magamhoz vettem gördeszkám és elindultam az iskolába út közben megettem a kaját.
Mikor beértem a suliba már éreztem magamon a lenéző pillantásokat. Pedig még az osztályba sem értem be. Mi lesz ha már ott leszek? Beértem. Lenéző pillantások pipa. Röhögések rajtam pipa. De valami más volt. Valaki nem nézett. Nem tudtam ki volt az. Majd megláttam helyem mellett egy fiút. Egy fiút, aki..aki más volt mint a többiek. Mert Ő. Egyedül volt. Akárcsak Én. Megráztam fejem. Majd helyem felé indultam és leültem az egyik székre másikat pedig mellettem lévő székre dobtam.
-Na mi van nagy deszkás kiscsaaj? -lépett padom mellé a suli legidegesítőbb csaja- 
-Most elmész innen, Kitty! -pillantottam rá-
-Mert ha nem?  -ült fel padomra-
-Ne akard tudni! -vetettem rá még egy ideges pillantást- Húzzál már. Ne szennyezd itt a levegőt! -löktem le padomról-
-Mi folyik itt gyerekek? -lépett be a tanár-
-Emily lelökött a padról. Pedig hozzá sem szóltam. -állt fel a földről Kitty-
-De ez... -próbáltam tiltakozni de a tanár közbe szólt-
-Igazgatóiba. Most! -mondtam mire ökölbe szorított kézzel felálltam. Már a kilincset nyomtam volna le, mikor valaki megszólalt-
-Nem úgy volt! -hátra néztem és láttam hogy az új fiú az-
-Mr. Malik. Kérem üljön vissza a helyére. -szegezte rá tanár a tekintetét-
-Nem! -tiltakozott mire elmosolyodtam, még soha nem állt ki senki az igazamért- Neki van igaza! -mutatott rám-
-Maga lefizette? -nézett rá, mire én védekezés képen magam elé emeltem kezeimet-
-Nem! De végig itt voltam és láttam. És nem ő volt!
-Üljön le, Mr.Malik! Most vagy mehet az igazgatóiba.. -parancsolt rá tanár de ki állt az igazáért vagyis az igazam ért-
-Nem fogok leülni, mert neki van igaza! -fonta karba mellkasán kezeit 'Malik'-
-Akkor maga is!? Nyomás az igazgatóiba. Még egy olyan szörnyű diák mint Miss. Green. De Mr. Malik még rosszabb mert Ő fiú. Összeillenek.. -temette e szavak kíséretében tenyerébe kezeit Mrs. Shay. mire elkuncogtam magam-
Elindultunk, az igazgatói felé. Én már biztosan mentem előre. Míg Ő csak engem követett. Nem volt messze az igazgatói..de elgondolkoztam. Elgondolkoztam Mrs. Shay szavain. Összeillenek. Mi? Én és Malik? Nem mondom hogy nem tudnám elképzelni vele a jövőmet. Mert igenis eltudnám, de valahogy nem megy. Még csak most ismertem meg...sőt..még nem is ismerem. Annyit tudok róla hogy: Hasonlít rám és hogy Malik a neve...De milyen Malik? Elmosolyodtam.
-Khmm... -köszörülte meg torkát- Amúgy Zayn vagyok..Zayn Malik! -nézett rám, gyönyörű barna szemeivel amitől még a legridegebb jégkocka is kiolvadt volna.-
-Én Emily vagyok....Emily Green! -mosolyogtam mire ő is elvigyorodott-
-Ohh..minő meglepő, megint Miss. Green...megint a szokásos? És oda nézzenek az új fiú. Milyen bajba keverted? Második napján..
-Második? Hétfő van! -vágtam bizonyára hülye fejet, mert Malik elkezdett kuncogni. Malik..hmm..ez lesz a beceneve...-
-Tudjuk. De tegnap be kellett volna jönni reggel 10re hogy bemutassuk. De maga nem jelent meg! -magyarázott az igazgató-
-Ömm...korán volt!
-Figyeljenek. Mivel, most jó kedvemben vagyok.  Megússzák az igazgatóit.
-Megússzuk? -esett le az állam-
-Igen!
-Szóval, semmi....Semmi jelentősége amit a tanár mondott? -kérdezte a mellettem álló fiú is-
-Semmi! Csak mert jó kedvemben vagyok! -mosolygott majd vissza ment az igazgatóiba-
-Ez az! -ugrottam fel, mire a barna szemű elmosolyodott-
Visszamentünk az osztályba. Bevágódtam a padba és Zayn is követte a példámat. Egész nap őt figyeltem fél szemmel. Néhány mozdulatán elmosolyodtam. Minden óra így telt. Majd fél négykor haza indultam. És otthon megint köszöntött a szörnyű életem. Próbáltam új bemenni hogy ne halljanak meg. De az a rohadt ajtó csikorgott..
-Hééj..Húgii! Téged vártalak! -állt elém Niall-
-Hagyj békén! -löktem arrébb majd próbáltam felrohanni a szobámba de kigáncsolt.- Chajjj... Ez most komoly?
-Igen Húgi, komoly! -gyűltek oda a többiek is-
-Hagyjatok már ki az életetekből! -ordítottam el magam majd eltaszítottam magam elől őket és felrohantam a lépcsőn-
-Ezt nem úszod meg, Em! -kiabált utána Zac-
Bezárkóztam kis szobámba. És ledobtam magam az ágyra. Megint elkezdtem gondolkozni...Mit vétettem ellenük? Miért kell mindennap sírva ébrednem? Miért bántanak? Kérdések, kérdések hátán. Minek kellett anyáéknak 19 évvel ezelőtt még egy gyermek? Hogy ne foglalkozzanak vele? Mert  a többiekkel sem nagyon foglalkoznak, elhiszem felnőttek ők már...De akkor is. Ugyan olyan kisgyerekük maradunk örökre. Azt sem tudják mi van velem..velünk..nem tudják milyen vagyok. Nem tudják hogy félek a testvéreimtől. Nem tudják hogy néha-néha mikor már tényleg felhúznak a bátyáim rágyújtok. Igen! Cigizem. Nem tehetek róla, megnyugtat levezetem vele a feszültséget. De csak akkor hogyha tényleg nagyon de nagyon ideges vagyok. Én bármit megtennék hogy testvéreim szeressenek. De úgy érzem..nem igazán tudnék nekik megbocsájtani. Túl sok gyűlöletet keltettek bennem. A gyerekkori verések, és nem csináltam semmit. Nem tudtam miért vertek meg, nem ártottam nekik. Anyáék szerettek...ugyan úgy ahogyan őket. Nem volt kivétel. Ők is megkaptak mindent amit én... De talán majd most! Most, hogy itt van Malik. Talán lesz egy barátom. De őt nagyon megfogom becsülni. Nem fogom megbántani, nem fogok ellene tenni semmit....Csak Ő lesz nekem...vagy lehet hogy már van is?! Ahogyan ma kiállt mellettem. Kedves volt tőle. Úristen ezeket komolyan Én mondtam? Valakire azt mondtam hogy kedves? Én? Beteg vagyok? Kaptam homlokomhoz de nem volt semmi bajom...Felálltam ágyamról és kimentem a fürdőmbe. Lemostam magamról sminkem majd lefürödtem és vissza bújtam pihe-puha ágyamba. Magamra húztam a takarót és lehunytam szemem...De nem voltam álmos. Magamhoz vettem laptopom, és felléptem Twitterre. Láttam egy új nevet a kezdőlapon. Rákattintottam. És felfedeztem hogy Malik az. Nem mertem rákattintani hogy: Követés. De lehunytam szemem és rávittem az egeret és kattintottam. Gyorsan lecsuktam laptopom majd visszahelyeztem párnára a fejem és végre eltudtam aludni.

Ennyi fért bele mostanra. Előre is köszönöm hogy olvastok vagy csak fogjátok. Komizzatok. Új rész 4-6 nap vagy egy hét múlva jön. Nem tudom. Na pusszancs!:*