~Második rész.~
Éjszaka folyamán Róla álmodtam. Mikor rám nézett, mikor hozzámért. Pillangók hada szállta meg a gyomromat, bizseregtem..mindenhol. Nem tudtam mi ez az érzés. Még soha nem éreztem ilyet. Talán ez a szerelem. És mi van akkor ha viszonzatlan a szerelem? Akkor, megint Én leszek a testvéreim szégyene?! Mert beadtam a derekam. És csak kihasználtak..?! És újra megaláznak mindenki előtt..És még Ashley is röhögni fog, hisz Őt még senki nem verte át..?! Mert Ő egy gyönyörű és tökéletes személyiség. Ahogy a többi testvérem is tökéletes. Jó, igaz hogy senki nem tökéletes..de nekem azok. Akár mennyiszer is bántottak. Tökéletesek nekem. Én mindig felnéztem rájuk, a fájdalmak ellenére is.
Mos először keltem fel mosolyogva az ágyamból. Egy azért, mert anyáék ma itthon lesznek. És mert láthatom Őt..
-Jó Reggelt, Tündérvirág! -hallottam egy kedves és nyugtató hangot. -
-Jó Reggel, Anyu! -nyitottam ki a szemem és nagyokat pislogtam hogy jobban lássak. Mikor már jól kitudtam venni arc vonásait átöleltem nyakát.- Annyira hiányoztál!
-Te is Nekem! -éreztem hangján ahogy mosolyog. Annyira régen láttam mosolyogni, elengedtem és mosolyogva ránéztem. Ahogyan magamat is régen láttam mosolyogni. Ritka pillanatok egyike. -
-Siess suliba! Délután családi program..-mosolygott és kiment a szobából. -
Magamra kaptam valami normális ruhát és lesiettem. Gyorsan bekaptam, a végre normális és finom reggelit. Számomra Anyu volt a legjobb szakács. Bármit is kellett csinálnia, istenire megcsinálta. Imádom a főztjeit. Majd nyomtam egy puszit Anyu és Apu arcára is és kilépve az ajtón egy hatalmas csapódással jeleztem hogy már nem vagyok otthon. Fejemre húztam a kapucnit és rágyújtottam.
7:45-re a suliba értem. Vagyis inkább, számomra a pokolba. Mivel a gyilkos pillantások ezen a napon is meg voltak. Csak egy jó emberre számíthattam. Ő nem más mint Zayn..vagyis Malik. Ő tegnap sem nézett rá úgy, mint aki meg akar ölni. Tőle kedves és érzelmes pillantásokat kaptam. Ahogyan ma is. Amint beléptem a terembe, ott ült a padban és engem bámult gyönyörű barna szemeivel. Azok a szemek tegnap megbabonáztak, a hosszú szempilláival és az egész lényével. Egyszerűen nincs rá más szó mint: Tökéletes. És Ő tényleg az.
-Szia, Édes! -nézett rám és hajába túrt, mire elmosolyodtam és Ő viszonozta.-
-Figyelj csak, hát..már tegnap is megszerettem volna kérdezni. Vagyis elkérni.. a telefonszámodat..?!-nézett rám félénken.-
-Persze! -mosolyogva leírtam egy cetlire és oda nyújtottam. Majd Ő is megtette a saját számával és felém nyújtotta, amit el is fogadtam.-
Nem sokra rá a tanár is bejött és közölte, hogy holnap nem lesz iskola. Mert az összes tanár valami tovább képzésre megy. Hál' istennek. Első két óra osztályfőnöki volt..amin elaludtam. Utána egy irodalom egy matek és egy történelem. A legutolsó óra pedig informatika volt. Informatika órán, Malikot mellé ültették. Így érezhettem azt a mámorítóan csodálatos illatot, amit akartam közelről. Egy ölelés erejéig..vagy bármi..nekem mindegy hogy fáj-e vagy boldoggá tesz-e. Csak legyen a közelembe..mondjuk Én inkább a boldogságot választanám. De amilyen szerencsém van, úgyis csalódni fogok..
Órák után a cuccomat pakoltam össze és már kifelé tartottam a pokol kapuján mikor egy ismerős hangot hallottam magam mögött.
-Emily..várj..-megfordultam és ránéztem, nem számítottam rá hogy ilyen közel van. Ajkaink súrolták egymást ezért hátrébb léptem egy kicsit.-
-Igen? -néztem mosolyogva arcát.-
-Csak köszönni akartam...mivel..nem köszöntünk el..és hogy..haza kísérhetlek? Vagyis..szeretnéd? -nézett kisfiús bájával, mire csak bólintottam.-
-De hol vannak a cuccaid? Mármint..táska..?! -húztam fel egyik szemöldököm.-
-Ja, hát siettem. Hogy nehogy elmenj..ezért fent hagytam. -mosolygott még mindig.-
-Hát akkor..menj fel érte..-kuncogtam zavarodottságán.-
-Csak előbb még ez..-mosolygott és ajkai Enyémhez közeledtek, majd megcsókolt, amit Én is viszonoztam..majd mikor elváltunk egymástól összedörzsölte orrainkat.- Sietek! -beszaladt vissza a suliba.-
Mosolyogni tudtam csak, mikor eszembe jutott hogy bent felejtettem a töri füzetem az osztályban ezért felrohantam. Bárcsak ne tettem volna. A folyosón megláttam azt az embert, aki az előbb még az Én ajkaimat falta. Most meg az eggyel fiatalabb osztályú..VOLT barátnőmmel smároltak éppen..
-Rohadj meg, MALIK! -mondtam kicsit hangosabban, amit bizonyára meghallott mivel elvált a csajtól..de addigra Én elrohantam..zokogva..-
Otthon nem köszöntem, csak rohantam fel a szobámba és ledobtam cuccaim az ágyra. Majd a zsebembe süllyesztettem két pengét és a cigis dobozt, az ágyam melletti kis asztal fiókjából. És kiugorva az ablakomon elrohantam. Nem tudtam merre és hová megyek, csak mentem előre. Amerre a lábaim és a szívem húzott. Még világos volt, hála istennek. Egy erdőben találtam magam egy fa tövében állva, és várva a csodára..várva a jobb életre. Arra hogy valaki majd szívből szeret, és nem bánt, de a legfontosabb. Nem okoz csalódást és szeret. Szeret..szívből szeret. És örökké. Bár mindenki tudja, hogy semelyik szerelem nem tarthat örökké. Az elején még mindenki úgy van hogy: Hajjh, de szeretem. Jajj de szeretem. Így meg úgy.. de a van hogy már unják egymást. És az egyikük bevallja hogy megbánta. Akkor a másik személy..csak ül lesokkolva és folyni kezdenek a könnyek az arcáról.. és az a bizonyos személy ott hagyja..a lány vagy a férfi..bármit tehet már magával. Azt aki megbántotta nem érdekli, talál mást..elordítottam magamat:
-Gyűlölök mindenkit!-és a pengét végig húztam kezemen..-
